Embedded Files
Az úgynevezett "binomiális" rendszert 1989 és 2013 között használták Chilében. Gyakorlatilag egy szimpla, nyílt listás D’Hondt módszer volt, kizárólagosan kétmandátumos körzetekben.
(Nagyon rövid kitérő, szerintem ez egyike a nagyon rossz elnevezéseknek ezen a területen, itt esetleg fennáll, hogy a spanyol nyelv közvetítése is hibás, de lehet ez a rendszer nem is érdemel külön nevet, viszont, ha valakinek van ötlete…?)
Hogyan nézett ki a binomiális rendszer?
Hogyan nézett ki a binomiális rendszer?
A szavazólapon jelöltekre lehetett szavazni (egy X), de mivel az első aggregálás listás szinten történt, ezért ez nem lényeges az elemzés szempontjából. A D’Hondt-módszert elméletileg arányosnak soroljuk be mindenhogyan, kivéve a szó legeslegyszűkebb értelemben, de az egyik feltétel, hogy az ezt használó rendszer egészét is (tágabb értelemben) arányosnak nevezzük, az, hogy ne legyen túl kicsi az egy körzetre jutó mandátumok száma (körzeti magnitúdó). Nem is az a lényeg, hogy meennyit mandátumtól érdemes arányosnak nevezni, ez több dolgon múlik, de a körzetenként kettő mandátum semmiképp sem az. Körzetenként egy mandátum D’Hondt esetén is azonos a relatív többségi szavazással, ha egy X-es szavazást nézünk. A nyílt lista annyiban változtat ezen, hogy egyazon párt több jelöltje nem egymás ellen dolgozik, hanem a szavazataik a párt érdekében összeadódnak, ettől még pártok szerint a relatív többség mindent visz, minden körzetben.
A binomiális rendszerben minden körzetben 2 mandátum van, ami D’Hondt alatt két lehetséges kimenetelű. Alapesetben minden körzetben az ottani két legnagyobb párt 1-1 mandátumot szerez, kivéve, ha a nagyobb, több, mint kétszer annyi szavazattal rendelkezik, mint a kisebb, mert akkor a nagyobb szerzi mindkettő mandátumot.
Például:
60% 🟢Zöld, 40% 🔴Piros -> 🟢🔴 1-1 mandátum
40% 🟢Zöld, 35% 🔴Piros, 25% 🔵Kék -> 🟢🔴 1-1 mandátum
65% 🟢Zöld, 30% 🔴Piros, 5% 🔵Kék -> 🟢🟢 2 zöld mandátum
Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag még nagyon nagy többség mellett is ugyanannyi mandátumot szerez minden körzetben a két legnagyobb erő. Ha az egész országban szinte ez játszódik le, akkor akár egy 50-50 eloszláshoz is vezethet, bár legtöbb országban alkalmazva azért sejthetően lennének olyan körzetek, amiket legalább a nagyobb párt nyer annyival, hogy meglegyen a parlamenti többségük. De relatíve elsősorban a második legnagyobb lesz leginkább felülreprezentálva, nemcsak a legtöbb körzetben, hanem országosan is. A binomiális rendszer, még ha nem is simán a vesztesből abszolút győztest, szinte mindig relatíve jobban jön ki, mint akár az első helyezett, akár a kisebb pártok. Ez ellentétben van az egymandátumos kerületekkel, amik könnyen felnagyíthatják az első helyezett győzelmét. Nem nehéz elképzelni, hogyha D’Hondt helyett egy általában még arányosabbnak tartott, pl. Sainte-Lague formulát használnánk, akkor még jobban kedvezne a kisebb pártnak (a nagyobbnak 3x annyi szavazat kellene, hogy elvigye a második helyet is) és az SNTV esetén a “minimumküszöb” alsó határa a padlón van. A mellékelt ábrán pedig azt mutatom, hogy egy kis gerrymanderinggel megtoldva, akár abszolút értelemben is kihozható a vesztes győztessé.
Miért vezetnének be ilyen “félarányos” névvel is csak nagy jóindulattal nevezhető rendszert? Értelemszerűen a második legnagyobb párt kedvéért. Különösen akkor, ha a második legnagyobb párt volt addig az uralkodó párt, és nem akarja, hogy pl. bárki utána alkotmányozó többségbe kerülhessen és rendszert módosíthasson… Chilében a Pinochet-rezsimből a demokráciába való átmenetnél ez volt az egyik catch, és állítólag Lengyelországból származik az ötlet (de ez még egy kis kutatómunkát igényel a részemről). A binomiális rendszer persze kétélű fegyver, ahogy az arányosítás vagy a gerrymandering is, de mind másféleképpen. A hátulütője az azt bevezető erő számára, hogy olyannyira csak széles kompromisszumhoz kötheti a rendszer további változtatását, hogy stabil kétpártrendszer marad, jó eséllyel ugyanúgy soha többé nem tudnak többé ilyen hatalmat szerezni, mint az ellenfeleik.
Konklúziók?
Konklúziók?
A binomiális rendszer semmiképp se neutrális, de inkább földrajzilag/politikailag állandóbb, mint időben, vagyis elsősorban nem földrajz, demográfia szerint torzít adott csoportok felé több választáson át, hanem általában relatíve a második legnagyobb pártnak kedvez (akármelyik oldal legyen, akármilyen ideológiával, vagy földrajzi bázissal). Ezzel szemben vannak olyan megoldások, amik időben állandóbbak, több választáson át is egy-egy oldal javára torzíthatnak (akármelyik oldal épp az erősebb).
Előfordult a történelemben, hogy a (gyakran konzervatív, jobboldali) uralkodó hatalom arányos képviseletet vezet be, amikor ellene, fordul a közhangulat, különösen, ha a forradalom veszélye áll fenn. Ilyenkor ezzel a teljes összeomlást, mint párt, el is tudják kerülni, és a visszatérés sem kizárt. Az eredmény gyakran viszont az, hogy abszolút hatalmat azóta se szerezhetett semmilyen kormány az adott országban, és általánosságban demokratikus lett. Chile példája annyiban árnyalja a képet, hogy arra mutat rá, hogy nem csak a kockázatosabb “többségies” modell (ami különösen fiatal modern demokráciáknál kaotikus lehet, és véleményem szerint nem állja meg a helyét az állítás, hogy az általában vett “stabilitást” ez szolgálja jobban) és az arányos képviselet között lehet választani. Van olyan egyértelműen aránytalan modell is, ami inkább “anti-többségi”.
A magyar elemzői fantázia a legtöbb esetben nem terjed nagyon tovább az arányosításról, győzteskompenzáció eltörléséről és küszöb változtatásról való spekulációnál (lehet, csak nem akarnak ötleteket adni…), de adott helyzetben miért ne lehetne ennél durvább módosítás, ami az arányosnál is jobban minimalizálhatja a veszteséget, vagy akár meg is fordíthatja az eredményt? A binomiális rendszer még nem is a legvadabb elképzelés, hanem inkább csak az egyik legjobb egy elhúzódó új status quo fenntartására, amiben a régi rendszer domináns hatalma átengedi a kormányt, a korábbi berendezkedés status quojának rengeteg eleme a rendszer része marad.
Nincs elég példa, hogy erős következtetéseket levonjunk az ilyen kísérletekről, pláne azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon mi a jó, vagy mi a rossz. De annyi mindenképpen elmondható, hogy míg Chile esetében az aktuális többséggel szemben a kisebbségnek az arányos rendszernél is erősebb képviseletet adó rendszert egy arányosabb, többpártiságot jobban támogató rendszer váltotta fel, addig Magyarországon az eleve nagyon “többségies” rendszer méginkább többségies lett. Az nagyjából mindig megállapítható, melyik rendszer ad több teret a többség (vagy legnagyobb kisebbség), és melyik a (második legnagyobb, vagy egyéb) kisebbség zsarnokságára. Az nyitottabb kérdés, hogy ezen a spektrumon milyen esetben melyik irányba érdemes tévedni, melyik irányba érdemes óvatosabbnak lenni.
De vissza is dobom a felvetett kérdéseket és adok még párat: mit gondoltok ti a binomiális rendszerről? Egy lehetséges út egy konszenzusosabb demokráciához, vagy a garantált “gridlock” receptje? A választási rendszer bevezetőjének (akár nyíltan önző) szándéka, vagy a választási rendszer tényleges várható hatása a fontosabb? Mennyiben függ a változtatások megítélése attól, hogy milyen országban és milyen helyzetben vezetnek be egy rendszert?
Előnyök?
Előnyök?
Megjegyzések
Megjegyzések
Ez az úgynevezett "binomáiális rendszerről szóló összefoglaló 2025.07.31-i állapota a Választási Tudásbázison. Terv szerint a tartalom még bővülni fog elsősorban illusztrációkkal és ajánlókkal további tájékozódáshoz.
Google Sites
Report abuse