Vatikán

V. Celesztin és a több X-es szavazások évszázadai

Szent V. Celesztin pápasága fél évig sem tartott, de évszázadokra meghatározta a konklávék menetét

Pietro Angelerio da Morrone remeteként és bencés szerzetesként élt, mielőtt pápának választották volna. 1294-re Szent Péter széke már több, mint két éve állt üresen, ugyanis a bíborosok nem jutottak dűlőre. Végül egy igazi outsidert (nem volt bíboros!), a 84 éves Pietro Angeleriot kérték fel, aki a pápaként a Celesztin nevet vette fel.

Talán legfontosabb intézkedése X. Gergely konklávé-szabályainak visszaállítása volt, ami az azóta is használatos “kétharmados szabályt” állapította meg. Egy ilyen minősített többségi szavazás óriási eltérés az egyhangúsági szabálytól, és stabilan kvantitatív alapokra helyezte a pápaválasztást: “Non fit collatio meriti ad meritum, zeli ad zelum, sed solum numeri ad numerum, etiamsi efficiatur a majori parte collegii nominatus.” - azaz nem az érdem és nem a szenvedély, hanem a számok döntenek.

De Celesztin reformja ennél mélyebb volt: gyakorlatilag bevezette a “több X-es” szavazást (ma angolul: approval voting), ami a hagyományos egy X-es szavazással ellentétben kifejezetten a jelöltek támogatottságát méri. Ebben az esetben a konkrét rendszer sajátosságai elsősorban a kétharmados feltételből adódtak, amihez különböző időszakokban eltérő módon kapcsolódtak szabályok pl. arra, hogy szavazhatnak-e saját magukra a bíborosok.

A “több X-es” szavazás 1621-ig volt érvényben, amikor fél-titkos szavazás bevezetésével együtt gyakorlatilag egy X-es lett a szavazás. Azonban nem teljesen, ugyanis megmaradt egy érdekes intézmény, az “accessus”. Ennek sem első használatára, sem pontos működésére vonatkozóan nem egyértelműek a források, amiket találtam (több helyen azt írják 1455-ben használták először, de Jacobus Gaetanius már mintha jóval korábban említi - a képen is). Legjobb értelmezésem szerint az accessus gyakorlatilag egy forduló utáni rögtönzött kiegészítő forduló (aminek az alaki követelményei időben változtak), amely célja a következő forduló megakadályozása volt azáltal, hogy lehetőség volt plusz szavazatokat leadni - természetesen mindenkinek csak azokra a jelöltekre, akikre abban a fordulóban nem szavazott. Ez egy rendkívül különleges intézmény volt, ami, ha jól értelmezem, még akkor is kvázi “több X-esre” tudta alakítani a szavazást, amikor már az egyes fordulók alapszavazása “egy X-es” volt:

• Az accessus során úgy tűnik csak bővíteni lehetett azon jelöltek körét, akire szavazott valaki, visszavonni szavazatot jelöltektől már nem lehetett, ha ez valóban így volt, ez egy nagyon különleges intézmény. (kicsit a fokozatos jóváhagyás módszerére - Bucklin voting - emlékeztet)

• A (kétharmados) több X-es szavazás esetén volt egy olyan szabály (lásd a képen, Gaetanius/Gaytani leírása), hogy nemcsak akkor eredménytelen egy forduló, ha senki nem éri el a kétharmadot, hanem akkor is, ha egyszerre többen érik el és nincsen döntetlen (ez egyébként furcsa hatású szabály, pl. ha valaki 67%-on áll, és a második 66%-on, akkor az első jelölt nyer - de ha valaki 80%-on és a második 67%-on, akkor eredménytelen a szavazás). Ez a szabály az accessusra is vonatkozott, tehát ha annak során többen kerültek volna hirtelen kétharmad fölé, akkor szintén eredménytelen a forduló. Feltételezem, hogy eredményes forduló után nem kerülhetett sor accessusra, mivel akkor bármely kétharmados győztes pápasága könnyen megakadályozható lett volna.

• Az accessus lehetőségével nem volt kötelező élni, azaz lehetett nem változtatni a leadott szavazaton, hanem ugyanúgy hagyni. A szavazatot kiegészíteni azonban csak az első fordulón legalább egy szavazatot szerző jelölt javára lehetett, ez megint egy sajátos szabály.

• Szerepe lehetett annak is, hogy a jelölt az adott fordulóban szavazott-e már magára. Ha igen, akkor még egyszer természetesen nem szavazhatott (magára). Állítólag Reginald Pole, canterbury érsek és bíboros úgy vesztett el egy választást, hogy nem volt hajlandó magára szavazni (de itt megintcsak ellentmondó forrásokat találtam).

• A teljesen titkos szavazás bevezetése a 20. században betarthatatlanná tette az accessus szabályait, de azt már 1903-ban sem engedélyezték.

“Unusquisque potest in scrutinio unum nominare, vel plures, similiter ad unum accedere, vel ad plures.” Évszázadokig tehát több jelöltre lehetett szavazni (és az accessus során is) a konklávé keretein belül. Ez (bár valószínű más szabályok is hozzájárultak) jelentősen lerövidítette a pápaválasztási folyamatot, és valószínűleg kompromisszumosabb jelölteket hozott ki győztesnek. Azonban a kétharmados szabály furcsaságokat is belevitt a szavazásba, így bizonyos szempontból érthető, hogy kivezették (hacsak nem ez is politikai okokból volt). Gaetani, aki jelen volt az első több X-es konklávékon, feljegyzéseiben külön kitér arra, hogy szerinte “nem illő” vagy “nem ajánlatos” egyszerre túl sok jelöltre szavazni, bár többen így tesznek (“Decentia tamen est, et fortassis expediens, quod non multi ab uno in scrutinium nominentur, licet hodie ab aliquibus contrarium observetur, cum in scrutinium nominent valde multos.”). Ezzel kapcsolatban csak spekulálni lehet, hogy értette: Lehet, hogy arra utalt, hogy a furcsa szabályok miatt akár ez is vezethet eredménytelen szavazáshoz. Lehet, hogy azt kritizálta, amikor feleslegesen adnak le csupán hízelgő (illem)szavazatokat egyesek másokra. Lehet, hogy szkeptikus volt a nemrég bevezetett “több X-es” rendszerrel kapcsolatban (elvégre ma is sokaknak érthető félreértései lehetnek azzal kapcsolatban, hogy igazságos-e, ha akármennyi jelöltre lehet szavazni). Lehet, hogy már taktikai szavazásra utalt (bullet voting, truncation). Mindenkinek ajánlom, akinek felkeltette az érdeklődését a témában, hogy nézzen utána, szóljon róla, tegyük helyre a forrásokat és gondolkodjunk róla együtt.

V. Celesztin ugyanabban az évben, amelyben megválasztották utolsó rendeletével lehetővé tette a lemondást, amit (a közfelfogás szerint önként) azonnal meg it tett. Ezzel ő volt az első pápa aki önként lemondott (és az egyetlen, akit utána szentté is avattak), ebben csupán ketten követték, utoljára XVI. Benedek 2013-ban. Utódja, VIII. Bonifác annyira tartott tőle, hogy Celesztint ellenpápaként visszahozzák, hogy nem engedte a békésen visszavonulni, hanem bebörtönözte, ahol rövidesen meg is halt. Bár egyesek szerint Dante a pokol előcsarnokába helyezte egy utaló félmondattal (“vidi e conobbi l'ombra di colui che fece per viltade il gran rifiuto” - amennyiben lemondásával utat nyitott VIII. Bonifácnak, aki Dante politikai ellenfelei közé tartozott), Celesztint 1313-ban szentté avatták (A könyvkötők - és a pápai lemondások? - védőszentje).

A mai napig ő az utolsó pápa, aki a Celesztin nevet választotta.