Argentína föderális (szövetségi) köztársaság elnöki kormányformával: szövetségi szinten a törvényhozásban a képviselőházat és a szenátus tagjait is közvetlenül választják a 24 tartományhoz illeszkedő választókerületekben. A képviselőház 257 tagjából egyszerre minden tartományban a mandátumok felét újítják meg (páratlan szám esetén az utolsó mandátum az egyik vagy a másik csoportba esik), 2025-ben 127-et. A szenátus esetében a 24 tartomány mindegyike 3 főt választ, így jön ki az testület összesen 72 tagja. Két évente mindig 8 tartomány (a 24 harmada) választ szenátorokat, 6 éves ciklusokra.

Az aktív választójog (szavazójog) alsó korhatára 16 év, a szavazás kötelező 18 év felett és 70 év alatt. A választhatóság korhatára a képviselőház esetén 25 év, a szenátus esetén 30.

A 2025-ös választás az első 2011 óta, amiben nem alkalmazzák a “PASO” előválasztási rendszert, mivel azt 2023 óta felfüggesztették (de nem törölték el). A PASO (Primarias, Abiertas, Simultáneas y Obligatorias) rendszer kötelező (minden induló pártnak és 18 és 70 év közötti választónak), nyílt (nem csak párttagoknak) és egyidejű (az összes pozícióra, pl. elnök és törvényhozás) előválasztást jelentett, ahol eldőlt, hogy mely pártok és jelöltek indulhattak a választáson, és milyen sorrendben szerepelnek a listákon.

Elnökválasztás: hamarosan

A képviselőház (Cámara de Diputados de la Nación) esetén zárt listás, regionálisan arányos képviseletet használnak, pontosabban a D’Hondt módszerrel osztják ki a mandátumokat a pártok között. A 3%-os jogi küszöb nem országosan, hanem választókerületenként érvényes, így a legtöbb kerületben nincs jelentősége (a legtöbb állam 3-5 képviselőt választ, ami eleve limitálja az eredmények arányosságát), leginkább Buenos Aires tartományban — ahol egyszerre 35 képviselőt választanak — lehet szerepe (Buenos Aires, mint város azonban egy külön választókerület, ahol csak 12-13 képviselőt választanak, ezzel az második legnépesebb körzet). Mindazonáltal a pártok számát is nézve, a kizárólagos regionális szint, a D’Hondt módszer és alacsony körzeti magnitúdó ellenére az összeredmény meglehetősen arányos tud lenni. Különösen érdekes ez azt is figyelembe véve, hogy egyébként a tartományok közötti mandátumelosztást 42 éve (vagyis a demokráciához való visszatérés óta) nem frissítették, a mai napig az 1980-as népszámlálás adatai alapján (de még azzal se arányosan) választanak.

A szenátusnál (Senado de la Nación) a kerületenkénti 3 mandátumot ("trinomiális" rendszer?) limitált pártlistás blokkszavazással osztják ki, amit úgy is meg lehet fogalmazni, hogy fix mandátumarányokat kapnak a pártok az adott tartományi eredmény szerint. Ez is zárt listás, vagyis csak pártokra lehet szavazni, a listákon belül jelöltekre nem (bár eddig pont erre szolgált az előválasztás, lásd az utolsó bekezdést). A relatív többséget szerző párt mindig 2 mandátumot kap, a második helyezett pedig mindig egyet. Ennek a haszonélvezője (egy arányos formulával szemben) a gyakorlatban leginkább az első helyezett, aki nagy eséllyel egy olyan pluszmandátumra tesz szert, ami arányos rendszerben a harmadik párté lett volna. Úgy tűnik, a szenátusi választás (valószínűleg pont emiatt is) meglehetősen kétpárti verseny szokott lenni, de nem feltétlenül ugyanaz a két párt versenyez mindenhol.

Hamarosan