Nauru

Például, ha 5 jelölt van, akkor a Borda-féle pontozás szerint az első helyen rangsorolt jelöltért 5 pont jár, a másodikért 4 , stb. - de mondhatnánk azt is, hogy 4-től 0-ig, vagy plusz 2-től mínusz 2-ig legyenek a pontok. Amíg a távolságok egyenlők, ez mind ekvivalens. A naurui rendszerben az első rangsorért 1 pont jár, a másodikért 1/2, a harmadikért 1/3 stb. - Ez a módszer a relatíve a magasabb helyezéseket súlyozza, szemben a Borda “elfogulatlan” pontozásával. Mondhatni, hogy valahol az FPTP/SNTV (csak első preferencia ér 1-et, minden más nullát) és a Borda-rendszer között van “félúton”.

A Borda-féle rendszerről ismert (én is írtam róla), hogy könnyen manipulálható, és jelentős a taktikai szavazási potenciál, de egyben egyfajta “kompromisszumra törekvő” rendszernek nevezhető. A hibái is a kompromisszum “erőltetésének” módjából fakadnak. Különösen, ha kötelező minden jelöltet rangsorolni (mint Nauruban), a szavazóknak érdemes az erős ellenfeleiket utolsó helyre tenniük - még akkor is, ha van olyan jelölt, akit még kevésbé szeretnének megválasztani. Ezen felül pedig megéri kamujelölteket indítani, akik jelenléte növelheti taktikai szavazás hatékonyságát. (Ha pedig nem kötelező minden jelöltet rangsorolni - mint ahogy Szlovéniában volt - akkor gyakran nem is éri meg - így pedig nem lesz olyan sikeres a kompromisszumkeresés.)

Nauruban a kötelező rangsorolás miatt mind a taktikai szavazás, mind a stratégiai jelölés jelensége megfigyelhető. Habár a rendszer elvileg kevésbé kitett a Borda-módszernél megfigyelhető taktikáknak, az ösztönzők nagyon hasonlóak. Elsősorban nem a szavazók maguk akarják aláásni a rendszer kompromisszumkereső jellegét, hanem a jelöltek szeretnének minél jobb eredményt elérni. Ezért (ahhoz hasonlóan, ahogy Ausztráliában a pártok és jelöltek teszik) a jelöltek külön útmutatókkal magyarázzák el a szavazóknak, hogyan érdemes szavazni - figyelembe véve, hogy nekik mik lennének a kedvező taktikák. Mindazonáltal, a naurui politika sokkal inkább az egyéni jelöltek személyéről szól, nem annyira pártvonalakon történik a szavazás, mint ahogy azt sokkal nagyobb országoknál látjuk. Könnyen lehet, hogy részben magának a rendszernek is köszönhető, hogy az ország politikája a mai napig relatíve pártmentes - de itt fontos leszögezni, hogy ennek elsősorban társadalmi, történelmi okai vannak (ahogy az ország kis mérete is egy nagyon fontos szempont).

A naurui módosított Borda-rendszer azért is érdekes, mert csak többmandátumos körzetekben használják. Legtöbb körzet kétmandátumos, vagyis elsősorban a második mandátumért folyik bennük a harc. Emiatt és a pontozás módja miatt is lehet némi hasonlóságot felfedezni a régi chilei binomiális rendszerrel. Bár a rendszer semmilyen értelemben nem arányos (ellentétben pl. az ausztrál STV-vel), de nem is “többségi”: ha van pár hasonló jelölt, még a legoptimálisabb taktikai szavazással se tudják garantálni, hogy csupán relatív többséggel minden mandátumot elvigyenek.

A választási szakértők többsége vélhetően túlságosan önkényes és elméleti szinten is problémás rendszernek tartaná a Dowdall-rendszert. Mégis, mint egyfajta kompromisszum az SNTV és a Borda rendszerek között, lehetnek erényei. Láthatóan az egyik célja, hogy ne blokkszavazás történjen, ahol a kisebbségnek nincs komoly esélye, és a relatív többség könnyen elvihesse a körzet minden mandátumát. De egyben a rendszer azt is megnehezíti, hogy a kisebbségnek túl nagy legyen a befolyása. Ezen kívül még megőrzi a rangsorolás, és ezáltal a preferenciák részletes kifejtésének lehetőségét, ráadásul - for better or worse - ezeket a rangsorokat úgy használja fel, hogy egyszerre nézi a szavazók teljes preferenciaprofilját. (Megint az ausztrál, arányos STV-vel érdemes összevetni, ahol a további rangsorokat addig “nem nézik”, amíg a legfelső “játékban van”). Így megjelenik a már említett (Borda-féle) “kompromisszumkeresés”, ez de az egyszerűség szempontjából se hátrány. A rangsoroknak a pontokként való értelmezése sokak számára világosabb és intuitívabb, mint a több körös kiesés, kvóták és többletszavazatok világa.