A parlamentáris modell a törvényhozásnak felelős kormány elvén alapszik, ami lehetővé teszi, hogy a kormányfőt a parlament bármikor eltávolítsa vagy lecserélje. Egypárti parlamenti többségnél ez azt jelenti, hogy ha a kormánypárti frakció a problémássá vált kormányfőt el tudja távolítani egyszerűen bizalmatlansági indítvánnyal, kisebbségi vagy koalíciós kormány esetén pedig erre más pártoknak is lehetősége adódhat. Bár a kisebbségi vagy koalíciós kormányok sokak szerint inkább előnyösek, másoknál az arányos választási rendszerrel működő parlamentáris kormányzattal szemben állandó aggály a kormány “stabilitása”. Ezért gyakori a késztetés, hogy az arányos képviseletet mesterséges, jogi küszöbökkel és/vagy egyéb a torzító elemekkel korlátozzák. Magyarországon is így történt, ráadásul annak ellenére, hogy itt még a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye is tovább erősíti a kormány pozícióját. Ezen túl a pozitív parlamentarizmus miatt, ha Magyarországon arányos is lenne a parlamenti képviselet, a kormányalakítás pártok aktív együttműködését követelné meg. Mindez azt jelenti, hogy a hatalmi ágak szétválasztása ilyen szisztémában alig érvényesülhet, már a törvényhozási választás kvázi kormányválasztásként (méginkább: miniszterelnök-választásként) funkcionál. A törvényhozás aligha válhat önálló tényezővé, hiszen egybemosódik végrehajtó hatalmat ellenőrző és a törvényhozói feladatköre. Akár egypárti, akár koalíciós többség van, a kettő feladatot ugyanaz a többség fogja ellátni, nincsen arra ösztönző, hogy a két hatalmi ág ügyeit külön kezeljék.
Parlamentáris modell: az egycsatornás demokratikus legitimáció miatt csak a parlamentet választja közvetlenül a nép, amely a kormány alakításánál és megtartásánál gyakorlatilag egyedüli tényező. Még ha közvetlenül választott is a köztársasági elnök, a valódi hatalom a parlamentnél van.